STÍLER

Éppen vacsorázol egy kellemes étteremben a kedveseddel, de ahelyett, hogy az első finom falatok előtt egymás szemébe néznétek és koccintanátok egy pohár borral, kiélvezve annak minden egyes cseppjét, azzal vagytok elfoglalva, hogy béna gasztrofotókat csináljatok a menő tálalásról és aztán a Facebookon vagy az Instán vagizzatok vele.
 
Vagy : kedvenc világsztárod berobban a színpadra a koncerten, amire egy vagyonért vettél jegyet, és ahelyett, hogy együtt örülnél a tömeggel és élveznéd a lélegzetelállító show-t, te (és egyébként mindenki más is) azzal vagy elfoglalva, hogy átállítsd az iPhone-odon a kamera állást videóra és csinálj egy borzalmas minőségű videót…
Sőt, még az is lehet, hogy szex közben is videózol ahelyett, hogy a szerelmed szemébe néznél, és átadnád magad az együttlét semmihez sem hasonlítható örömének.



Persze, nem azt mondom, hogy ne örökíts meg fontos pillanatokat az életedből, hiszen jó lesz majd nosztalgikusan nézegetni a képeket pár év, vagy évtized múlva, egyszerűen csak tégy különbséget fontos és nem fontos között. Nem, nem arra gondoltam, hogy leteszi a pincér eléd a csilihabos királyrákot. A gyermeked első lépéseiről már beszélhetünk.

Az amerikai Longevity Project kutatói egyenesen azt állítják egy cikkben, persze némileg viccesen és nem is teljesen tudományosan alátámasztva, hogy a hosszú élet egyik titka a telefonod fotó/videó funkciójának elfelejtése. Ez így elsőre persze butaságnak hangzik, pedig lehet, hogy van benne valami igazság.

A 20. század második felében kezdődtek a pozitív pszichológia első boldogságkutatásai. Többek közt azt találták, hogy azok a legboldogabbak, akik alkotnak, sokat vannak közösségben, illetve segítenek másokat.
  Az állandó kamerázás azonban csorbítja ezeknek az élményeknek a jótékony hatását. Nem elég ugyanis fizikailag ott lenni, de át is kell élni a pillanatot. Amikor a telódat baszkurálod, akkor pedig egészen biztosan nem adod át magad az élménynek 100%-osan, hiszen megosztod a figyelmedet. 

Az átlagembernek nagyjából 3 szabadon eltölthető órája marad a napi rutinon túl (ébredés, öltözködés, evés, zuhany, munka, házimunka, stb.) Sokan vannak, akik ebből a háromból akár 1 órát is azzal töltenek, hogy dokumentálják ezeket az élményeket. Nos, tételezzük fel, hogy azért veszel fel mondjuk egy kétórás koncertet, mert utána meg fogod nézni újra (ha nem, akkor meg minek veszed fel?). Ez máris négy óra az életedből, és ahelyett, hogy remekül, extázisban szórakoznál egy szuper koncerten, te két órát videózol majd két órán át nézel egy moslék minőségű felvételt. Ugye, hogy hülyeség? 4 óra alatt 2x2 óra nem teljesen megélt élményben van részed, valójában nem is éltél, hanem dokumentáltad és visszanézted az életed 2 óráját. Míg ha nem videózol, ugyanennyi idő alatt szert tehetsz 4 órányi intenzíven megélt élményre is. Kikapcsolt kamerával a megélt élet nemcsak hosszabbnak tűnik, de valóban 2x hosszabb is. Te melyiket választod?