A napokban döbbenten néztem egy videót, amiben a modellnek nem csak az arcát kontúrozták és árnyékolták, hanem szinte minden testrészét. Értem én, hogy mindenki igyekszik javítani, elrejteni és legfőképpen kompenzálni apró testi hibáit, de azért azt gondolom, hogy van egy határ, amikor már ez is sok. Úgy látszik, az elkövetkező évek a szemfényvesztésről fognak szólni.
Megdöbbentő, hogy a Kim Kardashian által népszerűvé tett, amúgy ezeréves árnyékolási technika hova fejlődött és még mennyi testrészen használják nap, mint nap a nők. Eredetileg inkább a színházakban használták, ezt a módszert, de az utóbbi években betört a mainstreambe, és ma már minden, magára valamit is adó bjúti YouTubernek van kontúrozós videója.
Végülis, ha lehet szájat vákummal felpuffasztani és arcot árnyékolni és kontúrozni, akkor miért maradna ki a mell, a fenék és a láb? Persze felmerül a kérdés, hogy hol van ennek az egészséges határa, amikor csak épp elrejtünk pár apró hibát és hol kezdődik az, amikor már egy meglévő testet rajzolnak át teljesen a szebb és attraktívabb megjelenés érdekében.
Hova jutott a 21. század női társadalma, hogy ehhez hasonló szemfényvesztésre képes? Belegondolt már valaki abba, hogy azok a nők, akik szinte az egész testükön ilyen trükköket alkalmaznak, mennyire fals képet adnak magukról? Hihetetlennek tatom, hogy lassan ott tartunk, hogy meglátok egy nőt az utcán és nem merem szépnek nevezni, mert fogalmam sincs, hogy egy valós személy valós adottságait látom magam előtt, vagy Picasso és Rembrandt törvénytelen gyermeke illeg előttem magassarkúban.
Aztán persze ez is csak egy szemfényvesztés, hiszen lehet, hogy 3 óra alatt teljesen új nőt tud varázsolni magából bárki, de azért szívesen végignézném, amikor elhagyja a lakást és elindul a nagyvárosba. Hány helyen hagyhatja ott a fenék-, vagy láblenyomatát bronzosítóból, jelezvén, hogy csak egy illúzió járt arra. No, meg annak a férfinak is megnézném az arcát, akik egy ilyen babát szed fel, majd akárhányszor hozzáér, újabb és újabb csalódás éri, amikor egy réteggel kevesebb árnyékolás lesz a lányon, ami viszont átvándorol a fiúra.
Persze az első felháborodás után rögtön felmerül a következő kérdés is: milyen társadalomban élünk, hogy a nők úgy érzik, ilyen eszközökhöz kell fordulniuk azért, hogy szépnek érezzék magukat? Hogy a valós fizikai megjelenésüket teljesen el kell rejteni, és egy idealizált formában megjelenni, órákon át tartó sminkelés és lépten-nyomon otthagyott bronzosítófoltok árán is?
Ha azon vagyunk, hogy mindenféle másságot – legyen az bőrszín, vallás, szexuális hovatartozás vagy bármi – ünnepeljünk, miért érzi azt valaki, hogy csak fél centivel vékonyabbra festett vádlival léphet ki az utcára?
MÉG A NO-MAKEUP IS ÁTVERÉS
Az utóbbi szezonokban az erős kontúrozás ellenpontjaként jelent meg a no-makeup makeup, aminek a lényege a friss és üde arc, a „mintha csak kikeltem volna az ágyból” hatás. Ez persze szép és jó, de amikor 23-féle terméket teszünk az arcunkra, hogy ezt a hatást keltsük, az valahol nagyon nincs rendjén, nem igaz?
Hamisítunk hát magunknak természetesen ragyogó arcot, kulcscsontot, dekoltázst vagy éppen kockás hasizmot – de miért is? Talán azért, mert még ezt is könnyebb megtenni, mint elfogadni, hogy a genetikánk kissé vastagabb karral áldott meg? Vagy hogy tegnap este 10-kor nem kellett volna betolni azt a habos süteményt?
